Ne ítéljék halálra!

A petíció címzettje: Fülöp Attila - szociális ügyekért felelős államtitkár

 

Ne ítéljék halálra!

01 000
  528
 
528 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjünk 1 000 aláírást.

Ne ítéljék halálra!

Az országa halálra ítélné, az ENSZ megmentené az életét

Vincent Lambert, 42 éves francia férfi. Néhány évvel ezelőtt autóbaleset érte, melynek következtében súlyos agykárosodást szenvedett, azóta egy kórházi ágyban fekszik. A felesége lemondott az életéről, de a szülei kitartanak a reményben. Ez az a remény, amit nem lehet elvenni a családtagoktól, mint ahogyan annak az arab nőnek az esete is bizonyítja, aki már 27 éve feküdt kómában, amikor hosszas kezelést követően felébredt [1].

Vincent Lambert szülei egészen az ENSZ-ig mentek, hogy fiukat életben tartsák, és megakadályozzák, hogy az orvosok megvonják tőle a táplálékot. Az ENSZ Fogyatékosügyi Bizottsága május 3-i döntésében kérte Franciaországot, hogy akadályozza meg Vincent Lambert eutanáziáját. Három nappal korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága zöld utat adott a halálát okozó eutanáziának. A francia egészségügyi miniszter igencsak zavarba jött ettől a két ellentétes döntéstől, és megígérte, hogy „mérlegeli” azokat. Franciaországon a sor, hogy bebizonyítsa, miért olyan sürgős Vincent Lambert eutanáziája. Egy biztos, Vincent Lambert állapota tökéletesen beleillik az Egyezmény fogyatékkal élő személyekről szóló definíciójába. Nem beteg és nem haldokló: egyedül lélegzik, reggel felébred, este elalszik. A szakértők szerint olykor-olykor a tudatánál van. Egy fogyatékkal élő személytől nem lehet megvonni az egészségügyi ellátást, a táplálékot és a folyadékot... Vincent Lambert-re viszont ez vár [2].

Nem tisztünk megítélni, hogy az orvosok megfelelő diagnózist állítottak-e fel vagy mit bír el egy család ebben a nehéz helyzetben. Azt viszont elvárhatjuk, hogy egy kormány a saját vállalásainak eleget tegyen. Ha Franciaország aláírta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt, majd ezt beemelte a jogszabályrendszerébe, akkor saját magát kötelezte annak betartására. Nem teheti meg, hogy egyszerűen nem vesz róla tudomást. Ebben bíznak Vincent Lambert szülei is. És ebben bíznak mindazok, akik szerint az emberi méltóságunk nem függ a korunktól, nemünktől vagy éppen az egészségi állapotunktól.

Írja alá Ön is Fülöp Attilának, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkárának címzett petíciónkat, amiben kérjük, hogy szólítsa fel Magyarország Franciaországot az egyezmény betartására. A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt Franciaország mellett Magyarország is aláírta.

Ha szeretne a továbbiakról is tájékoztatást kapni, jelölje be az aláírom gomb feletti négyzetet!

[1]  www.nytimes.com/2019/04/24/world/middleeast/woman-coma-27-years.html

[2] https://eclj.org/euthanasia/un/euthanasia-of-vincent-lambert-new-international-proceedings-give-hope

A petíció elindítójával a CitizenGO nem áll jogi kapcsolatban. A CitizenGO nem vállal felelősséget a petíció tartalmáért.
+ Letter to:

Írja alá most

 
Please enter your last name
Please enter your first name
Please enter your email
Please enter your country
Please enter your zip code
Kérjük, válasszon egy opciót:
Az Ön adatait az Adatvédelmi irányelvek és Felhasználási feltételek szerint dolgozzuk fel.Aláírásával elfogadja a CitizenGO Általános Szerződési Feltételeit és Adatvédelmi Szabályzatát, és hozzájárul, hogy e-mailen keresztül tájékoztassuk kampányainkról. Leveleinkről bármikor leiratkozhat.

A petíció címzettje: Fülöp Attila - szociális ügyekért felelős államtitkár

Tisztelt Államtitkár Úr! 

Egy francia kórházban fekszik Vincent Lambert, akit az országa halálra ítélt. A 42 éves férfi egy autóbaleset következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Az orvosok döntöttek az életéről: a táplálék és folyadék megvonásával, mély álomban tartva alkalmaznának nála eutanáziát.

A szülei az ENSZ fogyatékkal élő személyek jogaival foglalkozó bizottságához fordultak, hogy megakadályozzák az eutanáziát és életben tartsák fiukat. A szakértők szerint Vincent Lambert nem egy haldokló ember, hanem egy olyan fogyatékkal élő személy, akinek meg kell adni a szükséges egészségügyi ellátást jelenlegi állapotában.

Kérjük, hogy Magyarország, mint a franciák által is ratifikált Fogyatékkal élő személyek jogairól szóló egyezmény egyik aláírója, szólítsa fel Franciaországot az egyezmény betartására! Emberi mivoltunkból fakad méltóságunk, ami független az egészségi állapotunktól. Igaz ez a fogyatékkal élő személyekre is.

 

Üdvözlettel:
[az Ön neve]

Ne ítéljék halálra!

Írja alá most

01 000
  528
 
528 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjünk 1 000 aláírást.