Tiltakozás a Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé tervezett ipari kikötő ellen!

A petíció címzettje: A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága

 

Tiltakozás a Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé tervezett ipari kikötő ellen!

020 000
  10 199
 
10 199 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjünk 20 000 aláírást.

Tiltakozás a Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé tervezett ipari kikötő ellen!

Egy ipari kikötő építését tervezik a Balaton északi partján, a festői Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában, a Szent Mihály-kápolnától alig 400 méterre. A gigaberuházást a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a jelenleg is üzemelő 110 ezer köbméter befogadóképességű zagytér mellett szeretné kialakítani.

Télen itt állomásoztatnák a BAHART ipari flottáját és egyéb ipari vízi járműveket, uszályokat, vontató- és tolóhajókat, rakodóeszközöket. Sőt, egy olyan kikötőt kívánnak építeni, amely nagy tömegű kő berakására is alkalmas. Így már nemcsak a Balaton-part, illetve annak közvetlen környezete kerül veszélybe, hanem közútjaink is, amelyeken a követ a kikötőbe szállítanák. Gondoljuk el, hogy mekkora terhelést jelentenének a kőszállító tehergépjárművek a 71-es úton, ahol a nyári időszakban így is csak araszolnak az autók!

Nem beszélve a part, a nádas élővilágáról, a vízimadarakról és a víz szennyezéséről!

Még az augusztus végi algásodás okát sem tudták megfejteni a szakemberek, az ipari kikötő pedig egy újabb veszélyforrás a Balaton további pusztítására! Az elmúlt három-négy évben tapasztalható beruházási hullám látványosan megviseli az élővilágot – kérdés nélkül vágják ki a nádasokat. Emiatt megszűnik a vízszűrő szerepe és a halak szaporodása is veszélybe kerülhet!  


A Szent Mihály-kápolna az egyik legfontosabb balatoni kulturális örökség, egy szakrális hely! A vonyarcvashegyiek számos rendezvénnyel őrzik annak emlékét, hogy a néphiedelem szerint a templomot 1729-ben hálából építette az a 40 halász, akik jégtáblákon menekültek meg egy pusztító balatoni viharból. 

A Szent Mihály-domb tetejéről mennyei panorámában lehet része a látogatónak. Itt a föld a csillogó vízzel és az éggel ölelkezik össze, belátni az egész Nyugat-Balatoni Régiót. Tiltakozunk! Nem akarunk ide ipari flottát és egyéb vízi járműveket!

Mi, akik a Balaton medencéjének nyugati csücskében lakunk, páratlan természeti értékeket kaptunk ajándékba. Hegyek ölelésében élünk, a Balaton legszebb panorámájával rendelkezünk, szép strandunk, jó ételeink, jó boraink vannak. Megvan mindenünk, amiért az emberek ide jönnek töltődni, pihenni. Mi a turizmus fejlesztésében vagyunk érdekeltek, nem pedig a megélhetésünk és az életterünk tönkretételében!

AKADÁLYOZZUK MEG A BALATONGYÖRÖK ÉS VONYARCVASHEGY HATÁRÁBA TERVEZETT IPARI KIKÖTŐT!

Talán nem véletlen, hogy a miniszterelnökség illetékes államtitkársága egy átgondolatlanul rövid időszakot adott a településvezetőknek arra, hogy mérlegeljék a partvonalának szabályozására vonatkozó terveket. Ráadásul a 44 település csak VÉLEMÉNYEZHETI a Balaton vízparti területeinek közcélú területfelhasználási tervét, meg nem vétózhatja! Ezért NEKÜNK, CIVILEKNEK KELL MEGAKADÁLYOZNUNK!

Kérjük, akik nem akarják, hogy Balatongyörök és Vonyarcvashegy ipari településsé váljon, írják alá ezt a petíciót, amelyet az "Összefogás a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között épülő ipari park ellen" nevű csoport kezdeményezett. 

 

Csatlakozzon Facebook csoportunkhoz!

https://www.facebook.com/groups/415206252746458/

 

Protest gegen den geplanten Industriehafen zwischen Balatongyörök und Vonyarcvashegy!

Eine kurze, deutschsprachige Zusammenfassung des Petitionstextes (übersetzt aus dem Ungarischen)

Geplant ist der Bau eines Industriehafens am Nordufer des Plattenssees, an der Grenze zweier Gemeinden, Balatongyörök und Vonyarcvashegy, kaum 400 Meter von der Szent-Mihály-Kapelle entfernt. Die gigantische Investition wird von der Wasserdirektion für Mitteltransdanubien koordiniert und wird neben dem bereits vorhandenen Schlammraum (Volumen 110.000 m3) errichtet.
Im Winter soll dann die Industrieflotte der BAHART (staatl. Schifffahrtsunternehmen am Balaton) hier statioiniert werden, samt sonstiger Schiffe, Schlepp- und Schubschiffe, Frachtkahn und Entladevorrichtungen.

Der Hafen wäre auch zum Beladen von Steinen geeignet (also ein Umschlagplatz für Schüttgüter – Anm. der Übersetzerin). Dadurch werden nicht nur das Balaton-Ufer und seine unmittelbare Umgebung, die Infrastruktur der Region, unser Straßennetz (vor allem die Hauptverkehrsstraße Nr. 71, in der Sommersaison ohnehin überbelastet ist) sondern auch Flora und Fauna des Röhrichts gefährdet. Nich einmal die wirklichen Gründe für die Algenbildung Ende August konnten von den Experten ermittelt werden, ein Industriehafen könnte zusätzliche Gefahr für den See darstellen. Die Investitionswelle der vergangenen 3-4 Jahren ramponierte die Natur auf spektakulärer Weise – Röhricht wurde gerodet und somit seine Filterfunktion zersört, auch die Fortpflanzung von Fischen wurde dadurch gefährdet.
Die Szent Mihály Kapelle ist ein wichtiges kulturelles Erbe am Balaton, ein sakraler Ort. Von hier aus eröffnet sich ein wunderschönes Panorama auf den See.
Wir protestieren gegen dieses Bauvorhaben. Wir wollen hier keine Industrieflotte und sonstige Schiffe sehen. Die Region verfügt über einzigartige Naturschätze, wunderschönes Panorama, wir haben schöne Strände, gutes Essen, gute Weine. Wir haben alles, was diese Region attraktiv macht. Wir sind an der Entwicklung des Tourismus interessiert und nicht am Zerstören unseres Lebensraums.

WIR MÜSSEN DEN GEPLANTEN BAU DES INDUSTRIEHAFENS ZWISCHEN VONYARCVASHEGY UND BALATONGYÖRÖK VERHINDERN!

Es ist wahrscheinlich kein Zufall, dass die zuständige Staatssekretariat des Ministerpräsidenten eine rücksichtslos kurze Frist für die Prüfung der Pläne für die Festsetzung der Uferlinie und für die Abgabe einer Stellungnahme gewährte (Frist endet am 8. November – Anm. der Übersetzerin)
Die insgesamt 44 Gemeinde um den Plattensee dürfen lediglich ihre Meinung zur öffentlichen Flächennutzungsplanung äußern, sie sind nicht berechtigt ein Veto einzulegen. Das müssen wir, zivile Bürger, tun.
Wir bitten alle, die es nicht wollen, dass Balatongyörök und Vonyarcvashegy Industriegebiet werden, diese Petition zu unterschreiben. Die Petition wurde von der FB-Gruppe „Összefogás Balatongyörök és Vonyarcvashegy között épülő ipari kikötő ellen” Vereinigung gegen den Bau eines Industriehafens zwischen Balatongyörök und Vonyarcvashegy - https://www.facebook.com/groups/415206252746458/ gestartet.

Sie können auch der Facebook-Gruppe beitreten:
https://www.facebook.com/groups/415206252746458/

Hilfe zum Ausfüllen des Petitionsformulars:

Írja alá most – Unterschreiben Sie jetzt
Vezetéknév – Familienname // Keresztnév – Vorname
E-Mail:
Land: Magyarország – Ungarn (oder aus der Liste auswählen) // Irányítószám – PLZ
Ja, ich möchte Nachrichten zu der laufenden Petition erhalten und möchte weitere Kampagne kennenlernen
ODER
Nein, ich möcht keine weitere Information zu der aktuellen Petition erhalten.
Auf „Aláírom – Unterschrift“ drücke

 

in English: 

The construction of an industrial port is planned at the northern coast of Lake Balaton, between the picturesque municipalities of Balatongyörök and Vonyarcvashegy, barely 400 metres from Szent Mihály (Saint Michael) Chapel. The gigantic construction would be coordinated by the competent water management authority, the Water Management Directorate of Central Transdanubia and is planned to be built next to the already operating sludge storage area (with a volume of 110,000 m3).

During winter, the industrial fleet of BAHART (state shipping company on Lake Balaton) would be stationed here, together with other industrial vessels, tugs and pushers, and loading devices. In addition, the planned port would be suitable for loading large and heavy rocks (i.e. a transhipment point for stone-mining and quarrying companies – the interpreter). As a result, not only the coast of Lake Balaton and its surroundings but also the infrastructure, our road network – in particular Highway 71 that is already congested in the summer – will be jeopardised, not to mention the dangers to the flora and fauna of the coast and the water pollution.

At the time when not even the reasons for algae formation at the end of August could be determined by the experts, an industrial port could pose additional danger to destroy Lake Balaton. The construction boom in the past 3-4 years has battered nature in a spectacular way, reeds have been cleared without even asking for a permit, destroying their filtering function and endangering the reproduction of fish.

 

The Szent Mihály Chapel is an important cultural heritage on Lake Balaton, a sacred place. The Chapel was erected in 1729 according to the legend by 41 fishermen rescued from a storm at Balaton. From here, you can enjoy a beautiful panorama of the lake across the whole West Balaton area.

We protest against this construction project. We do not want to see any industrial fleet and other industrial vessels here.

The region has unique natural treasures, beautiful panorama, we have beautiful beaches, good food, good wines. We have everything that makes this region attractive. We are interested in the development of tourism and not in destroying our habitat.

 

WE MUST PREVENT THE CONSTRUCTION OF AN INDUSTRIAL PORT PLANNED BETWEEN BALATONGYÖRÖK AND VONYARCVASHEGY!

 

It is probably no coincidence that the competent State Secretariat of the Prime Minister’s Office provided a ruthlessly short consultation deadline for examining the plans for setting the shoreline (the original deadline was November 8 – note by the interpreter). In addition, the 44 municipalities have only the right to be consulted, they are not entitled to veto the plans. Thus, WE, THE CITIZENS NEED TO VETO AND STOP THE CONSTRUCTION!

 

We ask those who do not want Balatongyörök and Vonyarcvashegy to become an industrial area to sign this petition. The petition was launched by the FB Group "Összefogás Balatongörök és Vonyarcvashegy között épülő ipari kikötő ellen" (Association against the construction of an industrial port between Balatongyörök and Vonyarcvashegy) - https://www.facebook.com/groups/415206252746458/.

Join our Facebook group https://www.facebook.com/groups/415206252746458/!

 

Help to fill out the petition form:

 

Írja alá most - Sign now

Vezetéknév - Surname // Keresztnév – First name

E-mail: Country: Magyarország - Hungary (or select from list) // Irányítószám – post code

Tick

Yes, I would like to receive news about the ongoing petition and would like to get to know more campaign OR

No, I would not like to receive any further information on the current petition.

Press "Aláírom - Signature"

A petíció elindítójával a CitizenGO nem áll jogi kapcsolatban. A CitizenGO nem vállal felelősséget a petíció tartalmáért.
+ Letter to:

Írja alá most

 
Please enter your last name
Please enter your first name
Please enter your email
Please enter your country
Please enter your zip code
Kérjük, válasszon egy opciót:
Az Ön adatait az Adatvédelmi irányelvek és Felhasználási feltételek szerint dolgozzuk fel.Aláírásával elfogadja a CitizenGO Általános Szerződési Feltételeit és Adatvédelmi Szabályzatát, és hozzájárul, hogy e-mailen keresztül tájékoztassuk kampányainkról. Leveleinkről bármikor leiratkozhat.

A petíció címzettje: A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága

Tiltakozom a Balatongyörök és Vonyarcvashegy határába, a Szent Mihály-kápolna közelébe tervezett ipari kikötő megépítése ellen! Tiltakozom a természetkárosítás minden formája ellen!

Üdvözlettel:
[az Ön neve]

Tiltakozás a Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé tervezett ipari kikötő ellen!

Írja alá most

020 000
  10 199
 
10 199 támogató már aláírta ezt a petíciót. Segítsen, hogy elérjünk 20 000 aláírást.