Bob Chapeknek, a Disney vezérigazgatójának
Üzenjük a Disney-nek, mi nem fogunk LMBTQ-filmeket nézni!
Üzenjük a Disney-nek, mi nem fogunk LMBTQ-filmeket nézni!
Mivel Robert Chapek már nem a Disney vezérigazgatója, a kampányt mostantól az új vezérigazgatónak, Bob Igernek címezzük.
A Disney vezetőinek bejelentése (miszerint karaktereik 50%-a LMBTQ-figura lesz) és az újonnan megjelent Lightyear című filmjükben szereplő leszbikus csókjelenet megerősítette azt, amit már régóta tudunk: a Disney áldozatául esett az erőszakos LMBTQ-propagandának.
Már nem a gyermekek szórakoztatása, hanem az átnevelésük az elsődleges céljuk.
Mint minden vállalatnak, a Disney-nek is számít, mennyi a bevétele. A Lightyear film már az első mozihétvégéjén elbukott, és csupán 51,7 millió dollár bevételt számlált az Egyesült Államokban, amely messze elmarad elődjeitől, a Toy Story 3-tól és 4-től, amelyek 110 és 120 milliót hoztak. Bemutatásának második hétvégéjén a bevétele 65%-kal esett vissza, amely újabb mélypontot jelent.
A szülők tehát nem kérnek gyermekeik erőszakos érzékenyítéséből.
A CitizenGO három évvel ezelőtt petíciót indított a Disney ellen, majd egy év leforgása alatt a Disney részvényei közel 50 százalékot zuhantak.
Kattintson ide a fogadalom aláírásához, és mondja el a Disney vezetőinek, hogy nem néz olyan filmet, nem vásárol olyan terméket, amelynek célja az LMBTQ-ideológia gyermekeinkre erőltetése.
Chris Evans, a Lightyear-t alakító színész úgy gondolja, hogy aki nem ért egyet ezzel az ideológiával, az „idióta”.
A közelmúltban több ország is kitiltotta a Lightyear-t a mozikból, mert „sérti hazájuk médiatartalmi szabványát” (vagyis az LMBTQ-ideológia megjelenítését gyerekfilmben). A film producere, Galyn Susman így reagált erre:
„Nagyszerű, hogy részesei vagyunk valaminek, ami előrelépést tesz a társadalmi befogadás terén, de frusztráló, hogy még mindig vannak olyan helyek, amelyek nem ott vannak, ahol lenniük kellene.”
Ezzel a lenéző kijelentéssel nem éri el, amit szeretne.
Az igazság az, hogy a Walt Disney vállalat, amelyet ismertünk és szerettünk, nincs többé.
A Disney már beállt a liberális politikai hatalom mögé. De még mindig a mi pénzünkből él. Ezért kell folytatni a bojkottunkat.
Írja alá a Bob Chapeknek, a Disney vezérigazgatójának címzett fogadalmat: a családom nem fogja nézni a filmjeit, és nem vásárol olyan termékeket, amelyek célja az LMBTQ-ideológia népszerűsítése és a gyermekek megrontása!
A Disney arra a nemrég elfogadott floridai gyermekvédelmi törvényre válaszul indította el agresszív hadjáratát, amely megvédi a 10 év alatti gyermekeket a propagandától.
Ha Ön is egyetért azzal, hogy határokat húzzunk a nagyvállalatoknak, a médiának és a baloldali politikai erőknek, kérem, csatlakozzon felhívásunkhoz! Ne használják föl a gyermekeket céljaik eléréséhez! Nem vehetik el tőlük az ártatlan gyerekkort!
Kérem, írja alá a fogadalmat! Küldjünk egyértelmű üzenetet a Disney cégnek: hagyja abba a gyermekek LMBTQ-agymosását, vagy elveszíti a családok támogatását!