Veszélyben van a békesség, egység és kiengesztelődés szimbóluma: a világ legnagyobb keresztje a spanyolországi Elesettek Völgyében.
Az utóbbi években feltörekvő keresztényüldözés újabb esetével szembesülünk.
A jelenlegi spanyol vezetés célja ugyanis az, hogy kereszténytelenítse a Völgyet.
Egy világörökségi helyszínről beszélünk, amelyet a polgárháború utáni megbékélés helyeként hoztak létre. Több mint 30 000 áldozat nyugvóhelye, mindkét oldalról. Itt található a világ legnagyobb földalatti bazilikája, egy virágzó bencés kolostor és iskola, valamint a világ legnagyobb keresztje. A több mint 150 méter magas emlékmű uralja a látképet, Isten békéjének, szeretetének és irgalmának emlékeztető jeleként.
Most azonban Pedro Sánchez és kormánya a megszentelt emlékművet a gyűlölet, üldöztetés és megosztottság szimbólumaként bélyegzi meg.
Bizottság állt fel a miniszterelnök vezetésével, hogy átvegye és „újraértelmezze” az Elesettek Völgyét. Céljuk a kolostor megszüntetése és a helyszín szekularizálása. Múzeumot hoznának létre, amely a Franco-korszak borzalmait dokumentálja – a saját szemszögükből.
Az Elesettek Völgye a Szentszék és a spanyol kormány közötti megállapodás alapján kelt életre, hogy a háború és nyugtalanság évei után a gyógyulásnak adjon teret. Alapító dokumentumai kifejezetten kizárják a politikai tevékenységet – a spanyol kormány mégis szocialista ajnározás helyszínévé akarja alakítani.
Sánchez tervei messze állnak a béke és megbékélés előmozdításától. Feltépik a már begyógyult sebeket, elvetik a megosztottság magvait. A baloldal békét hirdet és közben uszít, provokál és rombol.
Támadásuk a keresztény civilizáció ellen szól.
Veszélyes precedenst teremt, ha megengedjük, hogy egy ellenséges ideológia átírja a történelmet, nemzeti emlékhelyekre tegye rá a kezét, és keresztény szimbólumokat semmisítsen meg. Ma a keresztről van szó, holnap a keresztény értékrendünkbe szólnak bele, aztán abba, hogy mit szabad és mit nem szabad mondani.
Nem engedhetjük meg, hogy Krisztus keresztjét a fasizmus jelképének állítsák be. Ha a szocialista vezetés sikerrel jár, más országok is követni fogják a példáját.
Az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja, Ferenc pápa, aki felelős a bazilikáért. Meg kell védenie a keresztény társadalmat e kísérlettől, amely hitünket és történelmünket eltörölni akarja.
Egy vallási vezetőnek példát kell mutatnia az erőszakos hatalommal szemben.
Szükségünk van Önre, hogy sürgessük a Szentatyát az igazságtalanság ellen való kiállásban.
Az idő fogy! A spanyol kormány és a Vatikán közötti tárgyalások most zajlanak. Ki kell fejeznünk egyet nem értésünket, és meg kell védenünk ezt a szent helyet. Ha a Vatikán beleegyezik Sánchez feltételeibe, túl késő lesz. Azonnal cselekednünk kell.
Minél több aláírást gyűjtünk, annál erősebb üzenetet küldünk a pápának. Együtt meg tudjuk menteni a világörökségi helyszínt.
Írja alá petíciónkat most, hogy Ferenc pápa megvédje az Elesettek Völgyét a pusztulástól.
Köszönjük, hogy velünk tart.
További információk:
Hagyomány és hit nélküli Európát akar a baloldal – az Elesettek Völgye priorja a Mandinernek
https://mandiner.hu/kulfold/2020/10/elesettek-volgye-franco-santiago-cantera-interju#google_vignette
Lerombolná a világ legnagyobb keresztjét a baloldali spanyol kormány
Polgári temetővé alakítanák a Madrid közeli Elesettek Völgyét
https://mandiner.hu/kulfold/2020/09/polgari-temetove-alakitanak-a-madrid-kozeli-elesettek-volgyet
Új spanyol törvény fenyegeti a világ legnagyobb keresztjének jövőjét (New Spanish law threatens future of world’s largest cross)
117,439 aláírás.
A következő cél: 200,000
Legutóbbi aláírók
Agnes S. Franciaország
GRZEGORZ P. Lengyelország
GRZEGORZ P. Lengyelország
Őszentsége, Ferenc pápa részére:
Alázattal kérem Önt, hogy álljon ki a spanyol politikai vezetéssel szemben, és védje meg az Elesettek Völgyét. Pedro Sánchez miniszterelnök és kormánya meg akarják szüntetni az egység szent helyét. A világ legnagyobb keresztjét a fasizmus szimbólumának kívánják beállítani.
Ki akarják űzni a szerzeteseket és meggyalázni a világörökségi helyszínt. Olyan felbecsülhetetlen értéket veszítünk, ami békét, imát és szeretetet áraszthatna forrongó világunkba.
A kormány baloldali propaganda múzeumot tervez helyére, tele hazugságokkal. Gátat vetnek ezzel a megbékélésnek és a gyógyulásnak.
Az Elesettek Völgye hatalmas történelmi és kulturális jelentőséggel bír – nemcsak a a spanyol nemzet, hanem – a világ számára.
Több mint 30.000 polgárháborús áldozat nyugszik itt, köztük több egyházilag elismert mártír. A csontjaikkal megszentelt föld védelmet érdemel, nem meggyalázást.
Véget kell vetnünk a keresztényellenességnek. Szentatya, ne engedje, hogy a radikálisok eltöröljék a múltunkat!
Meg kell védenünk a szerzeteseket, és biztosítanunk kell a hely szellemiségének megőrzését.
Kérem, álljon ki az igazságtalanság ellen, és őrizze meg becses hitünket és örökségünket.
Tisztelettel,
[az Ön neve]